Előfordul, hogy egy formatervező, egy unatkozó iparművész vagy egy kósza marketinges-dizájner csoport fantáziát lát egy mindennapi használati eszközben, jelesül a késben. Kellő fertőzöttség híján (nem mindenki születik vagy válik késmániássá) nehéz az értő közönség számára elfogható, legalább elismerést kiváltó produkcióval előállni. A közelmúltban is találkozhattunk ilyen sikerrel, de a most bemutatandó francia-kínai koprodukciós bicska esetében egyáltalán nincs így.
A legutóbbi késtalálkozón egy webshopot is üzemeltető tagunk a kezembe nyomott egy bicskát, hogy próbáljam ki, mondjak róla véleményt. Új termékként került be a kínálatába, kíváncsi minden morzsa információra. Próbáltam kitérni a „megtiszteltetés” elől, hisz ezzel a késsel (és a másik két méretvariációval is) az IWA-n sikerült ismeretséget kötni (az összefoglaló első részének végén említettem). Mit lehet tenni, időnként kellemetlen dolgokat is be kell nyelni, ez jutott, ezt dobta a gép.
A korábban Baladeo márkanéven értékesített termékvonal frissítése miatt új cimke került a portékára. Az egyébként áttekinthető, profi és informatív honlap alapján jól látható, hogy igyekeznek a terméket a piacon újrapozicionálni. Az inkább túra/outdoor vonatkozásban ismerős márka helyett Deejo néven, fiatalosabb, rugalmasabb arculattal igyekeznek új vásárlókat szerezni. A megcélzott kör biztosan nem az erősen fertőzött késmán közösség. Azt, hogy pontosan kiknek szól, én nem tudhatom, de elképzelésem lehet a termékvonalat és a lehetőségeket (különösen pl. a Tattoo opciót) nézve.
A méreteket illetően a honlap kellően informatív. A bemutatóban szereplő közepes méret pengéje épp a legális határon van, 8 cm hosszúságú (akárhogy mérem, belefér, én 75 mm pengehossznak mondanám vonalzós mérés alapján). A bicska tömege 27 gramm, ezt a csomagoláson is jól láthatóan feltüntetik – valamint a honlapon is a tömeg (könnyűség) kapja a központi szerepet. A nagyobb, 37 grammos modellek színes műanyag helyett különféle fa „rátétekkel” kaphatók, ezek pengéje kb. 95 mm. A csupasz, „naked” verziók három méretben kaphatók, a legkisebb 15 gramm, 6 centis pengével – azonos műszaki bázison, mint a többi, rátét nélkül. A honlapon szereplő keresztzár (liner lock) helyett inkább keretzárasak (frame lock).
A csomagolás különösen hangsúlyos és tervezett. A merev papírdoboz kemény, átlátszó műanyag fedelet kapott, így akár 10 darabos oszlopokat is építhet belőle a derék kirakatrendező. Ezt megtámogatják a doboz oldalain elhelyezett mágnesek – 2 szomszédos oldalon ragtapasznyi mágnescsík (mint a hűtőmágnes, a borító matrica alatt), a szemközti 2 oldalon acéltappancsok. (Vastagon megfizettetik a gyanútlan vásárlóval a csomagolást, nem lehet kérdés.)
A doboz tartalma a bicskán túl egy ismertető füzetke (semmi extra, a CRKT-é sokkal jobb), valamint egy műszálas szütyőke. Roppant fontos dolgok ezek, a felhasználók szeretik. A zacsi kivitelezésének minősége elég gyenge. Összevetve mondjuk a Benchmade által adott erszénnyel és a Bolle munkavédelmi (nap) szemüvegek tasakjainak minőségével szembetűnő a különbség. Míg utóbbi kettő valóban mikroszálas (törölgetni a polírozott pengefelületet vagy éppen a lencsét), addig a Deejo lazább szövésű anyagot használ (picit talán ‘80-as évek iskolaköpeny feeling). A lyukacsosabb anyag okán a szitázott nyomat minősége sem az igazi (folytonossági hiány a festett felületen). Lehet, hogy vastagabb, jobban fedő festőanyag kellett volna, mint pl. a Benchmade által használt, tapintható rétegvastagságú festéke.
Végre eljutunk a késig, mint elvileg elsődleges fontosságú napirendi pontig. Mit tudunk biztosan? A kés „stainless steel” a doboz szerint, de azért a honlapon elárulják, hogy minimál 420-ból van. Rozsda feltehetően nem fog rajta csámcsogni. Azt is tudjuk ebből, hogy ha véletlenül sikerült megélezni, akkor a metódust nem lesz időnk elfelejteni – gyorsabban múlik a kés éle, mint az újdonsült élezési tudomány. (Bocsánat a feltételezésért, de nem hiszem, hogy idült késmán ilyen kést vegyen – kivéve szerelemből vagy fenyegetés hatására, esetleg végszükség esetén.)
A nyalóka-színű műanyagokról sokat nem tudok elmondani. Csavarral rögzítették élvédő gyanánt az alaplemezre, a furatoknál az anyagvastagság minimális. Ne dobjunk mellé a zsebbe aprót, szinte biztos, hogy kipattog a kemény műanyag tőle. Érdekes koncepció, hogy a pengén nincs semmi, ami a nyitást könnyítené. A magasfényű polírnak köszönhetően izzadt, zsíros, nedves kézzel élmény kinyitni. Határozottan nem egykezesnek szánták, erről kár is vitát nyitni. Az övcsipesz egészen jól sikerült, elég erős, masszív, szépen passzol a perforált alaplemezhez.
Apró probléma, hogy szinte minden alkatrészen erősen látszik a présszerszám nyoma az élek mentén. A több, mint 10 éves Schrade Simple Simont mellétéve zongorázni lehet a kivitelezés minőségének óriási különbségeit. Az összehasonlítás ráadásul nem is sportszerűtlen, hisz míg az SSS $25 listaáron szerepelt fénykorában, addig a közepes méretű Deejo-ért ugyanennyit, de euróban szeretnének elkérni. (Azt már félve említem, hogy az SSS pengeanyaga is sokkal használhatóbb, igaz az is csupán 420HC.)
Érdekes műszaki megoldás a méretes anyacsavar, mely a penge oldalirányú stabilitását hivatott biztosítani. Alatta jókora bronz alátét van, de a feszesre húzott csavar miatt ez sajnos nem érvényesül. Lazítsunk rajta? Oda az oldalirányú stabilitás. Az ilyen féloldalas megoldások mindig sokkal nehezebbek, több kompromisszummal járnak. Talán az erősen meghúzott csavarnak is köszönhető, hogy picit nehéz kinyitni a pengét. Érdekes részlet, hogy a zárnyelven levő beültetett golyó (aminek a feladata a penge csukott állapotának megőrzése lenne) számára szerintem elfelejtettek a pengén megágyazni. Akárhogy nyitogatom-csukogatom, nem érzem, hogy a golyó dolgozna.
Igyekeztem azért valamire használni is a gondjaimra bízott bicskát, a néhány napnyi jobbra-balra hordozgatáson túl. Szükség esetén akár egy hideg vacsora összerakására is lehet használni, végül is mint kés, működik. Ha nincsenek olyan maximalista elvárásaink, mint például a normál férfi kézben megfoghatóság. A tömegcsökkentés oltárán a stabil foghatóságot is feláldozták, szinte csak ujjbeggyel összecsippentve lehet a kést tartani. Egyszerűen nincs benne elég anyag. Erőkifejtés, különféle fogásnemek kilőve. Éttermi késként fogható kényelmesen valahogy.
Ha már Deejo, akkor megpucoltam vele néhány diót. Csak a szavak összecsengése miatt. Kétségem nincs, a csonthéjas az igazi „dijó”. Bár a honlapon nagyon sulykolják, hogy „új élmény, mely megváltoztatja a napi késhasználatomat”, ám én a végén ugyanarra jutottam, mint a próba elején. Lehet, hogy begyöpösödött, földhözragadt, maradi figura vagyok, de engem nem győzött meg kellőképpen sem a honlap, sem a termékminta arról, hogy feladjam a teljes markolatos, kézzel megfogható bicskák használatát. Legyen az akár egy ódivatú maskara, egy Pardue-féle rugós kés vagy akár egy negyed kilós tankhámozó. A kés bekerülési értékének negyede elment a dobozra, másik minimum negyede a dizájnra, a maradék félen pedig osztozik a kínai gyártó és az ötletgazda ismeretlen arányban. Nagyon rossznak tűnik az ár-érték arány, különösen, hogy a csodás dobozt később semmire sem lehet használni (ragasztva van a karton távtartó, amikor kiveszed a kést, feltépi a doboz belsejét borító fehér papírréteget). Pedig milyen drága volt… 
Ha van a zsebedben 8 darab ezres, amit késre szánsz, inkább a svájci bicskák felé kacsintgass. Akkor is, ha már van kettő. Vagy vegyél egy Opinelt, a többit pedig költsd borra, sörre, csokira.
BlackWoOd
(A kést a BladeShop adta kölcsön. Biztos, hogy visszakapják.)